Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



 

Irasok

Huu uj video,de ez most nem body,hanem kis csaladi juhejj:

www.youtube.com/watch

 

 

Az emberek idegeskedeserol egy kis tortenet,nekem nagyon megtettszett:

   "..a története igaz,  J" elmesélte nekünk, hogy milyen tragédia történt a családjában, nem is egyszer, hanem kétszer. Először elvesztette ötéves kislányát, akit imádott. Ő és a felesége azt hitték, nem tudják elviselni ezt a csapást; de: „Tíz hónappal később a Jóisten egy másik kislányt adott nekünk - és öt nap múlva meghalt."
Ez a kettős gyász szinte elviselhetetlen volt. „Nem tudtam elfogadni - mondta az édesapa. -Nem tudtam aludni, nem tudtam enni, nem tudtam pihenni. Az idegeim tönkrementek, önbizalmam eltűnt." Végül orvosokhoz fordult; az egyik altatót ajánlott, a másik utazást. Mindkettőt megpróbálta, de egyik sem segített. „Mintha harapófogóba fogták volna a testemet, és a harapófogó két szára egyre szorosabban zárt." A gyász feszültsége - ha valaha is bénított a bánat, tudjuk, miről beszélt.
„De Istennek hála, volt még egy gyermekem -
négyéves kisfiam. Ő segített rajtam. Egy délután csak üldögéltem, és nagyon sajnáltam magam, amikor megkért: »Apu, építs nekem egy hajót.« Nem? volt kedvem hajót építeni, ami azt illeti, semmihez sem volt kedvem. De a fiam makacs kiskölyök. Be kellett adnom a derekamat.
A hajó építése három óráig tartott. Mire elkészült, rájöttem, hogy ez a három óra volt hónapok óta az első időszak, melyben lelkem megnyugodott és békét talált!
Ez a felismerés kimozdított letargiámból, és gondolkodásra késztetett. Hónapok óta először gondolkoztam. Rájöttem, hogy nehéz aggódni, ha közben valami olyasmivel vagy elfoglalva, ami tervezést és gondolkozást igényel. Az én esetemben a hajó építése feledtette az elkeseredést. Elhatároztam, hogy elfoglalom magam.
Másnap este szobáról szobára végigjártam a házat, és listát írtam mindarról, amit meg kell csinálni. Több tucat dolgot kellett megjavítani: könyves-polcokat, lépcsőket, zsalukat, redőnyöket, kilincseket, zárakat, csöpögő csapokat. Hihetetlennek hangzik, de két hét alatt 242 tételből álló listát írtam a javítandó dolgokról.
Az elmúlt két évben a legtöbbet megcsináltam. Az életem megtöltöttem érdekfeszítő tennivalókkal. Heti két este New Yorkba járok esti iskolába. Bekapcsolódtam szülővárosomban a városi ügyekbe, és most az iskolaszék elnöke vagyok. Segítek pénzt gyűjteni a Vöröskeresztnek és másoknak. Olyan elfoglalt vagyok, hogy nincs időm idegeskedni."..- mennyire igaz,

Sokan vagyunk,es csak a problemakkal foglalkozunk..-elmegy melettunk az Elet. Elgondolkodtato ..:)

Szertet es energiaszint kapcsolata:


"Ha otthon baj van,semmilyen kozeleti siker nem karpotolhat. Futhatsz,rohanhatsz az eletben,hajszolhatod  a sikert,penzt.."Legfontosabb dolgunk tehat,hogy rendben tartsuk az otthoni kapcsolatokat.
Mindenutt van problema,ez teny,de meg kell  oldani kedvesseggel es szeretettel.
Par napig befordulos napjaim voltak. Es arra  a felismeresre jutottam,hogy minnel inkabb  gyulolkodom,es utalattal viszonyulok a kornyezetemhez annal rosszabbul es rosszabbul erzem magam.
Egy mosoly,ket jo szo,nem esik nehezemre..es maris jobb a legkor,es mindenki jokedvu. nem kell stresszelni,novelni a feszultseget,idegesiteni magam ostobasagokon.
Vesd az eszedbe: a mosoly, es a szeretet barkihez,mindenki fele- minden egyenesbe hoz. Ha kunyujtod segito kezed a vilag fele,neked  100 szor annyit nyujtanak.
  Igy tehat ujra jokedvu,vidam elettel teli vagyok.  Azert van problema,mert az eszembe tartom.

ha nem ragodom,egyszeruen van szemem meglatni  a  jo dolgokat. Es ezt szeretnem.
Mindnyajan szeretet igenylo szervezetek vagyunk, barhogy is akarjuk ezt tagadni, meg ha nem is akarjuk ezt beismerni. Az ember tarsas leny.
Mindenkinek szuksege van tarsra,baratokra. Aki ezt megtagadja maga mellol,belefullad a maganyba. A magany jo..egy darabig. Tudom,mert tavaly megtettem. Fel evig laktam egyedul,azert hogy sok problemat es dolgot lezarjak magamban,megertsek.
Szabalyos eletet eltem,rendszert teremtettem magamnak....-es olyannyira szep es jo tokeletes napokat krealtam magamnak,hogy a vegen azt kerdeztem -  mi ertelme,ha egyedul elvezed ezt a rendszert?? Senki nem tudja ezt kovetni, a magamnak felallitott mercet,etrendet,tisztasagot,sportot...-aztan rajottem,hogy falakat epitettem magam kore, hidak helyett..
Mar nem, aki baratkent  felem fordul,es  hozzamszol...annak segitek,es mosollyal fogadom,ahelyett hogy hatat forditanak.  Par ember segitett eletem soran,es lettem az aki lettem,es orulok ennek hogy igy alakult. Nagyon nagy halat es szeretet erzek irantuk,es soha nem fogom elfelejteni,barhogy is alakuljon az eletem.
En miert ne segitenek olyanoknak,akiknek szukseguk van ra??  neha csak egy mondat,egy megertes, az osszhang,  tobbet jelent  barmennyi penznel,sikernel..Neha csak erzi az ember hogy figyelnek ra,hogy valakit erdekel amit o tesz vagy mond,maris megnyugtato erzes, es eluzi a belso uresseget.
Mindenki szeret dolgokat tenni az eletben...- csak a dolgok uresse,es unalmassa valnak,ha egyedul csinaljuk. A magany megoli a lelkesedest, igaz egyedi leszel, kivalo,  egy darabig,majd unalmas..
 

Titok mp3

  termeszetesen hiszek benne,hogy amire sokat gondolunk az megvalosul. Nem a hianyat kell erezni valaminek,vagy valakinek,hanem ugy kell csinalni..mintha  a tied lenne,ebben hinni. Mert a hiedelmek,es onmagunkrol alkotott kepek formaljak eletunket. Akinek tul sok problemaja van,az legtobbet a problemara gondol. Akinek penze van,annak a gondolataiban az onkep egy gazdag emert abrazol.
Aki maganyos, az sokszor szenved a magany miatt,es nem veszi eszre maga korul a baratokat,a tarsakat...-annyira uralja a gondolat az egesz eletet. Ami belul,az kivul is megnyilvanul.
 Itt a titok film,de csak mp3 ban,kep nincs. De igy is nagyon hatasos. Itt letoltheto:
   Sok minden megvaltozott az eletemben,miota lattam.
Hallgassatok: Az ingyen letoltesre katt :data.hu/get/1758880/TheSecretHUNripped_by.mp3.html)

 

 

 

Milyen vagyok??? 7 en szulettem,tehat;

... csendes és titoktartó. Bárki bármilyen titkát rábízhatja, ő szent feladatnak tartja, hogy azt megőrizze. Keveset beszél, de ha megszólal, akkor oda kell figyelni, mert nagyon fontosat fog mondani. Sosem faggat senkit, de szívesen meghallgat bárkit. A saját problémáival nem terhel másokat. Bölcs nyugalommal szemléli az életet. A közelében minden probléma sokkal kisebbnek tűnik. A társaságában mindenki képes lelassulni és a dolgok lényegét meglátni. A 7-es nem sokat törődik a külsőségekkel, annál inkább a tartalommal. A tudást és a tapasztalatot sokra tartja. Nehéz megközelíteni és a bizalmába kerülni, de akit egyszer megtisztel ezzel, az büszke lehet magára, mert csak azt érhet ilyen nagy megtiszteltetés, aki valóban méltó rá, aki maximálisan megbízható.

A 7-es szeretheti magában azt a fajta igényességet, amely nem engedi, hogy felületesen és elhamarkodottan hozzon ítéletet. Büszke lehet magára azért, mert mindig törekszik, hogy a dolgok valódi okát, végső soron a lényegüket megtalálja. Szeretheti magát azért is, mert végtelenül diszkrét és megbízható. Sosem pletykál, és nem mond senkiről semmi kompromittálót. Komolyságát és bölcs nyugalmát is szeretheti. Ő azon kevesek közé tartozik, akik függetleníteni képesek magukat a világi hívságoktól és a felesleges rohangálástól. A 7-es tudja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Aki kitartóan teszi a dolgát és kivárja a megfelelő időt, eléri a célját. Ezt is szeretheti önmagában, hogy nem adja fel. Sőt azt is, hogy mogorvasága mögött meleg szív lakozik, amit csak az arra érdemes embernek mutat meg.

 
Megtervezetlen eletrol;;;...
Hogy miert nem irtam mostanaban naplot?? Mert megallt a gondolat menet. Tul sok volt az edzes,es tenni valo.
Most valahogy ujra szukseget erzem,hogy irjak egy par sort. Meg ha nem is minden nap,de neha jo irni...az erzesekrol,gondolatokrol. Barmirol,az iras sok dologot megold...az az tisztabban tudok latni,javul a problema megoldo kepessegem... es orulok,ha valaki neha olvassa,es O is igy erez.  Ha mar egy ember elolvassa,akkor volt ertelme irnom. Nem?? Hiszen valakinek tettszett,tettszett,merthogy vegignezte.
 A mai nap talaltam ra erre a gondolatra,ami  elgondolkoztatott...

 "megtervezetlen élet határtalan szépséget rejt magában, mert mindig várakozik valami meglepetés a jövőben.

A jövő nem csupán ismétlés lesz; mindig történik valami új, és sosem veheted magától értetődőnek.

A biztos emberek nyárspolgári életet élnek. A nyárspolgári élet azt jelenti, hogy felkelsz fél nyolckor, megreggelizel nyolckor, fél kilenckor felszállsz a város felé tartó vonatra, fél hatkor újra otthon vagy, megiszod a teádat, elolvasod az újságot, tévét nézel, megvacsorázol, szeretkezel a pároddal minden szeretet nélkül, és elalszol. Másnap pedig kezdődik elölről. Minden szépen el van rendezve, és nincs semmi meglepetés: a jövő nem lesz más, mint a múlt újra- és újraismétlése. Természetesen nincs félelem. Annyiszor megtetted már ezeket a dolgokat, hogy nagy tapasztalatod van bennük. Újra meg tudod tenni.
Az újjal együtt érkezik a félelem, mert sosem tudhatod, vajon képes leszel-e megtenni vagy sem. Mindig először csinálod, ezért mindig remegsz, mindig bizonytalan vagy, hogy sikerülni fog-e vagy sem. De ebben a borzongásban, ebben a kalandban van az élet - vagy mondjunk inkább elevenséget élet helyett, mert az élet is tompa, halott szóvá lett -, az elevenség, az áramlás."

Lehet jo lenne  belevagni  valami bizonytalanba....- ami semmit nem iger, Ami csak ugy jon spontan. ami lelkesit, de egyben felelmet kelt a lelkemben,de megsem unalmas,es hetkoznapi. Az egyhangusag gonosz...-halotta tesz. Megoli a lelked,kialszik a tuz,es a ragyogas eltunik a szemedbol.
Egy kedves ismerosom,eppen ezt kerdezte,miert nem irok?? Most mar megembereltem magam,es szuletett is egy par gondolat...:)KOszonet neki erte.

Hiszen engem az iras lelkesit,jo hogy ujra neki kezdek. Valahogy ugy erzem,hogy minden kis aprosagnak van jelentese az eletben...

MInden szamit !!

 

 

Megszuletunk egy helyre,majd tovabballunk,vagy ottmaradunk,majd kitalalunk valami erdekeset,orulunk neki,beteljesitjuk learatjuk erte a baberokat,meggazdagszunk,elismernek minket...(vagy esetleg nem)
Es aztan minden nap elvarjak hogy te legyel a legjobb,es teljesitsd mindenki kivansagat,hiszen te kulonleges vagy !!!  Es teljesitesz majdnem mindent....
  kihagyod a szamodra megszokottakatat. Mert azt hiszed,hogy az orok. Es mikor valamit elvesztunk,es hianyzik a minden napjainkbol akkor  vesszuk eszre,hogy az apro megszokott dolgok tettek minket boldogga,es azokka akik lettunk..

IRAS 2

Az eletem....
Mosolygok,mert mosolyogni kell.
POzitiv vagyok,mert megtanultam,hogy ugy jobb...
Teszek a fejlodesem erdekeben,mert egyszer majd jobb lesz...
Es remelem,hogy egyszer majd mindez igazza valik,



  Igen.... Hiszen ez az elet. Feladatunk: tapasztalni,szeretni ott ahol lehet,es elvezni a pillanatot.... mert csak egyszer vagyunk egy helyen egy adott pillanatban.
Es ha valamit nem hasznalunk ki,vagy nem merunk megtenni,megkerdezni...-talan orok eletre banni fogjuk....
 

 "  IRAS 3 

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.  "

IRAS 4.

Valami kulons ero eletben tartja bennem azt a hitet,hogy semmi sem ertelmetlen es minden aprosagnak celja van.

 

IRAS 5

 

   A szív dolgait csak a szív tudja a legjobban elrendezni. És a szívnek az is  kell néha, hogy kicsit összetörjön. Attól csak erősebben fog dobogni, egy olyan valakiért, aki majd viszont szeret.

A nők azzal a férfival játszanak, aki érdekli őket, bár akkor még maguk sem tudnak erről. Ez a típusú szerelem tartós lehet. Akitől viszont látszólag elolvadnak, az a pasi fogja őket előbb-utóbb kiábrándítani.

   

 A férfiak az egyszerűséget szeretik a nőkben, mindegyik  ezt vallja, de van itt egy óriási ellentmondás. Mégpedig hogy az a nő akit mindennél jobban imád, aki miatt képes kifordulni önmagából, hogy megtartsa, az a nő egy rendkívül különleges lény,szamara.

És hogy egy nonek mi kell egy férfitól? Nem nehéz kitalálni, engem a legjobban egy férfi, a bátorságával képes elkápráztatni.

 

 Amikor  szerelmes az ember , akkor sokat hibázik azokban a dolgokban, amik tokeletesnek tuntek.,korábban.

Minden zavarodottsagot igyekszik leplezni,leginkabb azzal hogy a tavolsagot megtartja az illetotol. Leplezni probalja magat idiota viccelodessel,es szineszkedessel,nagy gesztusokkal.

A szerelem mindenkiben ott van legbelul,es nincs recept arra,mikor oldodik fel.

 

 

 

IRAS 5 DIETAS GONDOLAT

Sajat gondolatok a dietarol, pihenesrol..

 …. Most talan sikerul…Vagjunk is a kozepebe. Hogy mit??? Tartanom a dietat.(regebben voltak gyengeim,es nem birtam abbahagyni,ha valami jot kostoltam meg. De errol majd kesobb)

 Regota etkezem helyesen,de most erkeztem el ahhoz a ponthoz,hogy nem vagyok befolyasolhato,az az nem hibazok,hanem azt eszem ami kell a szervezetemnek.

Rengeteg ember tudja mi a jo,el is mond mindent rola,tudja mi a rossz,es  nem egeszseges taplalek..megis mikor a sajat testunknek kell szabalyokat,es helyes etrendet felallitani..-valahogy nem olyan konnyu. Ismeros?? Olyan mintha mas felett konnyebb lenne uralkodni,masnak konnyu korlatokat szabni,de nekunk sajat magunknak nehez betartani a szigoru dietat.

  Miert van ez?? Ezt nehez pontosan meghatarozni,mert mindenkinek mas..De meglehet talalni a problemat,es mikor felismered,minden konnyebb,mert okos ember leven megoldod azt.

En sajat tapasztalatot tudok errol irni,de nekem a faradsag volt hibas mindenert. Regebben. Nem tudtam miert,es miert ..kivanok allandaon mast enni,mint amit szabad.

(Pedig hozza lehet szokni konnyen az egeszseges etelhez,es nem rossz az sem.)Par napig tartottam a helyes etrendet,aztan elgyengultem es kajaltam valami mast,csokit fokent..muzlit,de nem egyet 10et, gyors szendvicseket,amik tele vannak szosszal.. Persze ez neha szabad,csak egy volt a baj,nem tudtam hol a hatar.

Egyik nap felkeltem jokedvvel,es el se tudtak volna teriteni a kituzott celom elol- csak azt eszem amit lehet.…aztan masnap,puff.. rosszkedvuen,hol talatam magam, mar a masodik sajtburgert ettem,forro csokival-  nyugtatvan,hogy leedzem,kell egy kis szenhidrat. Pedig tudtam,hogy a normalis kajam ott van a hutoben,es egy kicsit tobb rizst hozzaadva megkaptam volna  a “kicsit tobb szenhidratot”.

  De amikor mas etrendet kert,tokeletesen tudtam hogy O mit mennyit ehet,es feletse el a gyorskajaldakat: max 1 heten egyszer egyen ott 3 ora elott. Mondtam..

Es en akkor miert hibazok??- kerdeztem magamtol.

Nem tudtam rajonni.

Most hogy megfeleloen edzem,keveset de nagy intnzitassal,rovid ido alatt,es megfeleloen pihenek,(napi 7-8 orat), es 4 kor relaxalok fel orat..Egy csapasra minden konnyu lett.

Megszunt bennem az az erzes  hogy vonzzanak az edessegek, a szosszal teli szendvicsek,pekaruk,a csokik, a sos magvak,csipszek..cukros uditok.

Nem vagyok faradt,nem vagyok kimerult,nem vagyok rossz kedvu az almossag es az allando izomfajdalmak miatt.  (pedig most is akad dolgom boven,es dolgozok ugyanugy)

Ha nem alszunk,pihenunk megfelelo idot,nehez tartani az etrendunket.

Ahogy visszaemlekszem…

Kimerultsegnek tobb oka is volt. Egyfolytaban intezkedtem,jartattam az agyam,tul sok problemat csinaltam magun korul …stb.nem alltam  le,porogtem egyfolytaban,es  szep lassan megfeledkeztem  arrol hogy pihennem kellene,azaz megfeledkeztem magamrol..mindig fontosabb valami mast csinalni es valahol lenni,valakinek segiteni,ha nem,akkor valakit felhivni,vagy menni valakivel,stb… es mi a vegeredmeny?? Stressz. Ha nem is ereztem,hogy stresszes vagyok,eleg csak radobbeni a felismeresre hogy nem pihentem eleget,aztan a vegen meg mar nem tudtam aludni.  Szerencsere ez nem jart komoly kovetkezmennyel,de legalabb vilagossa valt,hogy hogy tunt el belolem a befolysolhatosag…es hogy kipihenten …minden konnyebb.

Manapsag is elofordul,hogy eppen csak 4-5 orat tudok aludni. Erre az esetekre valo a relaxacio,amire napkozben mindenkinek jut fel oraja.

Sokaig nem hittem benne,hogy hatsos,es tenyleg pihentebb vagy vele. De mostansag ki nem hagynam egyik nap se.

Egyszeru a keplete,de gyakorlast igenyel a megtanulasa.

Csendesitsd le elmed fel orara,szunjenek meg a gondolatok. Tiszta ures hely maradjon az agyadban. Nagyon nehez eloszor semmire gondolni,de aztan meghozza az eredmenyt,meglatod..

Olyan ez  mint a furdes, minden nap,mindenkinek kellene. Nem csak kivul van szuksegunk tisztitasra,hanem bulul is. Tiszta fejjel vilagosan latod a nehezsegeket,es lekuzdod. Es a szigoru dieta bizony ilyen….

 Ugyhogy ne hanyagoljatok el az alvast,relaxaciot,pihenest!!!!

 

 

IRAS Jan 18.

 

Uj tapasztalatok,amik csak javitanak

Az etrendem,ami bevalik nalam

1,     5 tojas feherje, zabkasa,vagy barna kenyer,marha vagy pulyka              

         sonka egy ket szelet, paradicsom

2,   Rizs,vagy burgonya, csirke,kukorica,par szem mag

3,    Lazac,rizs  ezt neha helyettesitem protein turmix+glukoz

4,   hal,keves rizs

5,  hal, zoldseg, vagy protein turmix

  Lathatjatok,hogy ez ot etkezes. Figyelem testem,hogy reagal es hogy mukodik a kulonbozo valtoztatasok hatasara.

Ha tehetem,es idom engedi ezt a kaloria mennyiseget,es ezt az etrendet felosztom akar nyolc etkezesre is. Megeszem az etel felet,majd a masik felet egy oraval kesobb.

Hogy miert is jo ez???

Mert ha ugyanazt a kaloria mennyiseget tobbszorre viszed be,a szervezeted es a gyomrod soha nincs leterhelve,es tobb energiad van. Az anyagcsered gyorsul.

 Az izom megkapja a kivant tapanyagot, fejlodik,regeneralodik,de a szervezeted nem raktaroz el zsirt.

Mivel tobb energiam marad,jobban teljesitek edzesen is. Nagyobb sulyt tudok hasznalni,gyorsabb a fejlodes.

  Soha nem vagyok faradt,beteg,vagy almos.

Nem erzem hogy barmikor tele lenne a hasam,es rossz lenne a kozerzetem.

Gyakorlatilag en mar reggel fel hattol elkezdek enni. Az utolso etkezesem 7kor van,es abban mar nincs szenhidrat. (foleg ha elfelezem,6kor, es 7kor) Szoval nem nagy adag.

 Tehat reggel mar alig varom az elso falatot.

A delelotti orakban magasabb a szenhidrat mennyiseg,ez a nap folyaman csokken. Igy a bevitt tapanyag mind felhasznalasra kerul.

Ha teheted osszd fel minnel tobb kisebb etkezesre,ugyan azt a kaloria mennyiseget,es a tested jobban uzemel.

 

 

Jan 15.

 

ES egy kis erdekesseg….Kép

Visszaterve a  a test valtozasaira,zsiregetesre,vagy emlithenem ero noveles..es minden fele fogyas,szalkasitas, vagy tomegepites..

Figyelem !!  Ha eredmenyt es tapasztalatot akarsz elsodleges szempont,hogy eszrevedd tested jelzesit,hogy mi neked a legelonyosebb, a legjobb,hogy reagal  tested kulonbozo etelekre. ….

Ha valaki helyesen taplalkozik es fejlodik,akkor miert is kell a zsiregeto,vagy energizalo??   Ezt furcsa tolem hallani,tudom. Pont en mondom?? Ha valaki ismer,hat tudja,hogy en is  szedtem mindenfele energizalot,sot anelkul nem akartam elkezdeni az edzest. Fuggoseg.Kép

A fejemben csak egy kep volt,egy furcsa hiedelem arrol,hogyha nem veszem be,nincs energiam edzeni. Vagy nem tudok akkora sulyt hasznalni..es nem fejlodok,tehat mar ott tartottam,hogy nem is akarok edzeni..

Ma mar tudom,hogy..

Minden a fejunkbol indul ki. Ha te azt gondolod,hogy tested minden nelkul is valtozni tud,es teszel a valtozasert,figyelsz a taplalkozasra,teljesen felesleges az energizalo, es kulonbozo fogyaszto tablettak…

Hiszen kipihent vagy,tiszta eteleket eszel,mindent eloallit a szervezeted ahhoz,hogy elerd azt a format,amire vagysz.

Te ugy valtoztatod a tested,ahogy akarod…. Elmednek hatalma van a tested felett.

Ezt a cikket erdekesseg keppen olvassd el,es ne a tablettakban higyj,hanem a benned rejlo eroben,es kitartasban…

  Egyszeru,ha neha faradtabb vagyok ,csak azt gondolom:  Miert lennek faradt?? Hiszen,pihenek,alszom normalisan. Semmifele faradsag nincs a testemben. Es tovabb lepek,teszem a dolgom. Megyek dolgozni,vagy edzeni..vagy amit kell.

Minden gondolatod meg tudod valtoztatni,csak fel kell ismerni eloszor,aztan kicserelni. Ilyen egyszeru.

  Tudom,nem eppen a dietahoz tartozik,hanem  onmagaban az egesz Elethez, a fejlodeshez, a valtozashoz..

Hiszek benne,hiszen sajat magamon tapasztalom,es latom a valtozast.

 

Milton H. Erickson az amerikai Nevada és Wisconsin államok földmuves közösségeiben nott fel. Erickson a gimnázium elvégézése után, 17 évesen olyan fertozo  betegséget kapott, gyermekparalízist, amely egész testét lebénította oly módon, hogy csak a szemeit volt képes mozgatni, és bár remekül hallott ugyan - a zenei hangok közötti különbségeket viszont képtelen volt felismerni -, más érzékelésre képtelen volt. Ráadásul gyakorlatilag teljesen színvak volt. Egyedül a kedvenc színét volt képes megkülönböztetni a többitol a lilát. (Azóta is a lila színnel jelképezik Ericksont, mintha az az o személyes védjegye volna). Ezen kívül Dyslexiás is volt. Miután az életveszélyes állapoton túl volt, karantén alatt kellett feküdnie szüleivel, gondozójával és nyolc testvérével, illetve egy tolószékben ült, amely alá egy tartályt helyeztek, hogy el tudja végezni a dolgát. Mivel semmi mást nem tehetett, minden idejét arra fordította, hogy megfigyelte a többieket, és közben megtanulta a szavak nélküli kommunikációt.

Egy napon a család megfeledkezett róla és hosszabb ideig otthon hagyták egyedül. Erickson az ablakra nézett, és azt kívánta, bárcsak kilátna az üvegen. Ahogy bámulta az ablakot, egyszer csak a szék lassan ringatózni kezdett. De hogyan lehetséges ez? Elképzelheto hogy az izmai csupán a vágyainak engedelmeskedtek?

  Anélkül, hogy ez tudatos lett volna, Erickson megtapasztalta az úgynevezett ideomotoros hatást, amikor a test a tudattalan elme hatására válaszol.

Ezek után elkezdte felidézni, milyen érzés is volt az izmaiban, amikor még képes volt mozgatni az ujjait, kezét, karját, lábait. És egy ido  múlva az izmai valóban újra képessé váltak a mozgásra. Az egyik testvére csecsemo volt, Erickson pedig ot megfigyelve saját maga is újból megtanult járni.

Késobb pszichológiai és orvosi diplomát szerzett a Wisconsini Egyetemen, és alapítója, igazgatója vagy épp munkatársa volt számos társaságnak, amely hipnózissal, pszichológiával vagy pszichiátriával foglalkozott. Több mint 140 cikk és számos könyv szerzoje vagy társszerzoje volt.

Erickson nem tartotta túl nagyra azokat a szigorú, kötött terápiás szabályokat, amelyekre más terápiás iskolák oktatták követoiket.

Milton Erickson az élet muvésze volt. Figyelme mindenre kiterjedt, rendkívüli élvezetet lelt az életben, és kiváló humorérzékkel rendelkezett.

  Kifejezetten pozitív személyiség volt, aki minden problémában és emberben képes volt meglátni a jót. Soha nem erzett haragot senki irant. Rendkívül tudott örülni a legapróbb változásoknak is, amiket páciensei produkáltak. Rendíthetetlenül hitt a ki nem használt emberi képességek tárházában, és arra törekedett, hogy mindenkit rávezessen saját szunnyadó képességei legteljesebb kihasználására.

 

Kép

 

DEc. 9

Ez a par sor,most egy heti gondolatom magaba foglalja:

"Egy ido után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között...

És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó...

És hozzászoksz, hogy emelt fovel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnott méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy ido után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Muveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked..

 

 

DEc  3.

 

“Amikor valami megváltozik, abban ahogyan addig a világot és a világban önmagam éreztem, akkor vége van egy fejlodési szakasznak egy sajátos lelki-érzelmi viharnak. Ami lehetett tomboló, percekig, órákig vagy napokig tartó mindent elsöpro ereju, de ugyanígy lehetett hónapokig, akár évekig tartó, lassan de nagyon teljesen ható, a lelkem megkövült darabjait homokszemenként kipiszkáló vihar.” 

Mostanaban..minden megy a maga utjan. Jo kedvvel felebredek es tesze m a dolgom..Gondolkodom,figyelek..

Az edzesem rendben,az uj lakas es uj baratok rendben. Es a kapcsolat?? A szerelmi elet?? Hogyan is elem meg a szakitast?? – nem tudom….Magam sem tudom. Hogy lehet ez?? A dolgok maguktol el fognak rendezodni,es minden szepen fog alakulni. Neha ket embernek kulon kell valnia ahhoz,hogy aztan ujra,egyutt fel tudjanak emelkedni. Persze egyutt csak akkor emelkedhetnek,ha mindketto akarja.

Egyutt lenni,hosszu idon keresztul…nehez dolog am. Es amikor a dolgok nehezek,lefele sullyedunk.

Mikor elkezdjuk onmagunkat megismerni,rajovunk arra a fontos dologra,hogy senki nem ismer minket igazan. Hogy miert?? Mert mindannyian ilyenek vagyunk: emberek. Es az ember kiszamithatatlan. Nem hiszek abban a mondatban,hogy: Ismerlek en….  Nem. Foleg olyanok szajabol,akik magukat sem ismerik.

Eredetileg mindenkinek dolga lenne,hogy fejlodjon,tanuljon,es tapasztaljon. De sok ember jobbnak,kenyelmesebbnek talalja,ha megul maganak,dolgozik,alszik,es nem hasznalja az agyat,nem tanul….ugymond erdektelenne valik az elet irant.Csak sodrodik…Nem figyel,es a lehetoseg elmegy mellette. Aztan utana meg mar nem is jon. Minek menne egy egy lehetoseg olyan ember utjaba,aki fel se figyel ra. Sok embert nem a lehetoseg,es a szerencse keruli el,hanem Ok taszitjak el maguktol. Beletorodik,belefarad az eletbe,es meggyozodik rola,hogy neki ez van. Persze hogy ez: a kenyelem nagy ur,es a megszokas a tarsa. Minek valtoztatni? Minek torekedni??  Persze az eletben kellenek ilyen figurak is,hogy a masik oldalnak legyen mibol,kibol tanulnia.

Eletet nem cserelhetunk,de hozzaallast igen.

“ Az  az ember szerencses,aki a kudarcot nem kudarcnak fogja fel,hanem egy ujabb lehetosegnek,amibol volt mit tanulnia,es  elore nezve,a multat lezarva halad felfele..”

 


Nov 27.

Keszen is lett az uj video klipp: www.youtube.com/watch

Egy tortenet....aminek van egy kis jelentoseg,ha jobban elgondolkozunk...tessek,csak nektek,csak itt,csak most:

Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.

A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.

A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.

Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland."
De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról.

"Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy magatok teremtette világban. ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek."

 

 

 

Sok ember döntött úgy, hogy egyszeruen csak él a Földön, biztonságban, és nem vállal semmilyen kockázatot. Sohasem zuhannak le a mélybe, és sohasem emelkednek fel a magasba. Az életük unalmas, szürke, monoton - nincsenek csúcsok, nincsenek völgyek, nincsenek éjszakák, nincsenek nappalok. Egy szürke világban élnek színek nélkül - számukra nem létezik szivárvány. Szürke életet élnek, és lassan-lassan saját maguk is szürkévé és középszeruvé válnak.
A legnagyobb veszély eljutni a  legmagasabb csúcsáig, és lezuhanni a pokol legmélyére. Utazóvá lehet válni e két hely között félelem nélkül is.

  Lassan-lassan megtudod, hogy nem vagy sem a magasság, sem a mélység, sem a csúcs, sem a völgy. Lassan-lassan felismered, hogy te a megfigyelo  vagy, a szemtanú. Valami az elmédben megy fel a csúcsra, valami az elmédben ereszkedik le a völgybe, de rajta túl mindig ott van valami - csak figyel, csak szemlel , és ez vagy te.
Mindkét polaritás benned van, de te nem vagy egyik sem .

A föld mély és magas, mind a mennyország, mind a pokol ott van, de te valahol mindig  távol vagy. Egyszeruen figyeled az egész játékot, a tudatosság játékát.

 

 

“Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott idobeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. …

g15091.jpg

S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és késon fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?… És mégis várod.

 

 

“Megtanultam, hogy a hösok olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszeruen nem tudják, hogyan mutassák ki.

Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.”

 

“Nincs öregebb annál, mint akiben kihunyt a lelkesedés lángja.”


“Te magad vagy az az ero, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.” (Tatiosz)

  

"Ha azt tartod, elveszett vagy, akkor el is vesztél.
Ha azt hiszed, nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni.
Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön.
Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél.

Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik."

 

 

"Nem egy futamot veszítettek el, mielőtt még egy lépést is megtettek volna.
Sok gyáva vallott már kudarcot, mielott még belekezdett volna művébe.
Nagy dolgokban gondolkodj, s tetteid nőni fognak.
Gondolkodj kicsiben - le fogsz maradni.
Higgy abban, hogy tudsz és tudni fogsz."

 

 

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.

A lehetetlen nem tény.
A lehetetlen vélemény.
A lehetetlen nem kinyilvánítás.
A lehetetlen kihívás.
A lehetetlen lehetőség.
A lehetetlen múló pillanat.

A lehetetlen nem létezik.

 

 ásul a testmozgás nemcsak a depresszió orvoslásában de annak megelőzésében is eredményes. Ami pedig a legfontosabb, hogy a testmozgásnak nincsen semmilyen mellékhatása, és nem kell hetekig arra várni, hogy vajon megfelelő hatást vált-e ki, mint a gyógyszerek és a sporttal kapcsolatban káros függőségről sem beszélhetünk.

Aktuális tanulmányok igazolják hogy a testmozgás gyakran még eredményesebben is hat, mint a drága tabletták és a hipermodern gyógyászati eljárások. Hatására testünkben egészséges új sejtek termelődnek és kóros folyamatok fordulnak meg. Az előírás szerinti edzés sok esetben a jól bevált terápiák kiegészítéseként alkalmazzák

 

Eredmények azt mutatják, a testmozgás segít a depresszió enyhébb eseteiben, mivel növeli az önértékelést és megszünteti az elszigeteltség érzését.

 A testmozgás hatására endorfin szabadul fel, mely egyike a jó közérzetért felelős vegyületeknek.

 

A testi erőkifejtésnek mekkora mértéke az, amely pozitív eredményekkel szolgál.

  A válasz: a kevés is lehet sok. Már a heti háromszori 20 perces mozgás elég lehet. És mindehhez még csak meg sem kell izzadnunk - a gyaloglás, vagy a szolid kerti munka is hozzájárul az egészség megőrzéséhez. A hatás tehát egyértelmű. Ma már ismerjük a biokémiai magyarázatot is: mozgás közben a "jókedvcsináló" dopamin- és szerotonin- hormonok felszaporodnak a szervezetben. Emellett működik pszichés hatás is.

Mivel a mozgás részben tudatalatti tevékenység, sok olyan érzelmet, élményt felszínre hozhat, amit elrejtettünk magunkban, akár akarjuk, akár nem - önmagunk vagyunk sportolás közben.
Vajon mi a titka a mozgásterápia módszerének? Talán, hogy mindannyian ösztöneinkben őrizzük a mozgás élvezetét? Ez esetben a gyógyulás lehetőségét sokkal egyszerűbb helyen kell keresni, mint a gyógyszertárak polcain. Mindenkinek saját magában kell megtalálni az erőt, amely segítségével rábírja magát, hogy kimozduljon, és olyan mozgástevékenységet űzzön, amely örömet okoz számára.
Talán abban rejlik a mozgásterápia sikeressége, hogy aki elhatározza, hogy változtat az életén és elég erőt gyűjt magában ahhoz, hogy saját maga gyengeségeit legyőzze, az saját magát győzi le, és ezzel együtt a depresszió börtönéből is kiszabadul.

  Saját maga hősévé válik, szeretni fogja önmagát és ez olyan erőt ad, ami hihetetlen ellenálló képességet ad sok nehézséggel így a depresszióval szemben is.

"Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős Aki önmagát legyőzi, hős."

Albert Einsteint Irta:  Ket fele keppen lehet elni,vagy hiszed hogy semmi nem varazslat,vagy hiszed hogy minden az. Elgondolkodtato. Es O vajon melyiket hitte??

Aki meg nem birja ezt elfogadni,az ne akarjon testet epiteni,mert abbol nem test lesz,csak valami kemenyebb anyagu gnom.

 


 

 

Meditáció otthon
Válasszunk csendes helyet és nyugodt időszakot, ahol és amikor senki sem fog zavarni bennünket. Iktassunk ki minden olyan külső tényezőt (tv, rádió), ami elvonja figyelmünket önmagunkról - ez most a mi óránk. Ne feledkezzünk meg a telefonról (mobilról sem!), és a csengőről. Törekedjünk arra, hogy a meditáció megkezdésekor komfortérzetünk a lehető legjobb legyen. Ne legyünk sem túl jóllakottak, sem éhesek, és/vagy szomjasak. A helységet szellõztessük ki, és a hõmérséklet se túl hideg, se túl meleg ne legyen. Aki szereti, gyújtson meg egy illatos gyertyát, vagy használja kedvenc füstölőjét. Helyezkedjünk el a lehető legkényelmesebb ülő helyzetben - választhatunk széken-, párnán-, vagy földön ülő testhelyzetet - ami számunkra a legmegfelelőbb. 

 

Meditációs alapgyakorlat
- Üljünk kényelmesen, éberen, de ne görcsösen koncentrálva.
- Derekunk legyen egyenes, hátunk, nyakunk és fejünk egy vonalban legyen. Relaxáljunk, szemünk legyen becsukva.
- Lélegezzünk mélyen, egyenletesen. Figyelmünket csakis a levegő ki-, beáramlására és a rekeszizmunk mozgására összpontosítsuk. Ha figyelmünk elkalandozik, finoman tereljük vissza gondolatainkat a légzésre.
- A gyakorlatokat 20 percen keresztül folytassuk.
- Befejezésül lassan térjünk vissza a valós tudatállapotba, finoman nyújtózkodjunk, adjuk át magunkat a kellemes érzésnek, és csak ezutén álljunk fel.
 

 


 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.